#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

A Helsinki Bizottság kénytelen harmadszor is beperelni a Fideszt

Bírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság a Fidesszel és frakciószóvivőjével, Halász Jánossal szemben. A civil szervezet azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy az alperesek megsértették jó hírnévhez való jogát, amikor valótlanul híresztelték, hogy a Helsinki Bizottság titkolózik a vagyonáról és forrásairól, valamint megtagadott egy közérdekű adatigénylést. Mivel a párt már kétszer pert veszített ilyesfajta ügyekben a Helsinki Bizottsággal szemben, és a bíróság eltiltotta a Fideszt hasonló jogsértésektől, az egyesület 1,5 millió Ft-os sérelemdíj megállapítását is kéri.

 

 

Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője és frakciószóvivője idén április 23-án sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, hogy más civil szervezetek és „a Magyar Helsinki Bizottság összehangoltan megtagadta a Magyar Hírlap közérdekű adatigénylését”. Valamint „e Soros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről, ügynökökről”. Illetve „miközben másoktól átláthatóságot követelnek, saját működésüket egyáltalán nem akarják átláthatóvá tenni”; továbbá „a Soros-szervezetek magukat egyáltalán nem szeretnék átláthatóvá tenni”.

Tette mindezt Halász úgy, hogy a Magyar Hírlap napilap 12 nappal korábban valóban közadat-igényléssel fordul a Helsinki Bizottsághoz, de a válaszadás törvényes határideje még nem járt le. A jogvédő egyesület időben és teljes körűen válaszolt az adatigénylésre (felelete megtalálható a honlapján). A Helsinki Bizottság a fideszes sajtótájékoztató napjáig semmiféle nyilatkozatot nem tett az adatigénylésről, így nyilvánvalóan azt sem, hogy megtagadta volna. Halász állításának tehát nem volt ténybeli alapja. Ez ügyben a civil szervezet már első fokon sajtó-helyreigazítási pert is nyert a Halász állításait közlő és korrigálásukat megtagadó Origó és 888 hírportálokkal szemben.

A Helsinki Bizottság a Fővárosi Törvényszékre benyújtott mostani keresete kitér arra, hogy mint jogvédő szervezetnek különösen fontos a hitelesség, amelynek az átláthatóság és az általános törvénytisztelet elengedhetetlen feltétele. Közhatalmi jogosítványok híján az egyesület csak megszerzett hitelessége révén képes a társadalmi nyilvánosságban hatékonyan megjelenni, a jogtudatot formálni, és ezáltal teljesíteni feladatát, azaz csökkenteni az egyén kiszolgáltatottságát a mindenkori hatalommal szemben, és előmozdítani a közhatalmi szervek jogállami működését. Egy jogvédő szervezet társadalmi megítélése szempontjából éppen ezért semmi nem lehet károsabb, mint hitelességének, őszinteségének kikezdése, elfogulatlanságának, törvénytiszteletének megkérdőjelezése.

Mint ismeretes a Fidesz már két alkalommal veszített jogerősen személyiségi pert a Helsinki Bizottsággal szemben. 2013-ban Hoppál Péter pártszóvivő állított valótlanságokat és sértette meg jó hírnevét a tekintélyes jogvédő szervezetnek. És bár ezek után a bíróság eltiltotta a pártot hasonló jogsértésektől, 2015-ben egyik sajtóközleménye révén mégis újra elkövette azt. A jogerős és utóbb felülvizsgálati eljárásban is jóváhagyott második ítélet akkor egymilliós sérelmi díjat állapított meg az egyesületnek. A párt úgy látszik nem tanult a korábbi vesztes pereiből, ezért kérnek most a jogvédők másfélmilliós sérelmi díjat, és azt, hogy a párt és frakciószóvivője a fidesz-hu-n és az MTI útján kérjen bocsánatot a Helsinki Bizottságtól.

 

[cs_promobox column_size=”1/1″]

 

Támogass minket rendszeresen!

[/cs_promobox]

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság