#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Jogklinika – Felhívás civil szervezetek számára

A Magyar Helsinki Bizottság 2009-ben antidiszkriminációs jogklinikát indít az ELTE-n és a Miskolci Tudományegyetemen. Az egyenlő bánásmód neves hazai szakértőinek közreműködésével zajló képzés során a hallgatók az elméleti ismeretek mellett gyakorlati tudásra is szert tehetnek majd. A program szakértő ügyvédei jogi tanácsot nyújtanak a diszkrimináció áldozatainak, valamint összesen 18 esetben képviselik a panaszosokat az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtti eljárásban. A hallgatók kisebb csoportokban segítik az ügyvédek munkáját, jelen vannak az ügyfelekkel való megbeszéléseken, közreműködnek a beadványok, dokumentumok szerkesztésében, természetesen az ügyvédek szigorú szakmai felügyelete mellett.

A programban közreműködnek (többek között):
– Gyulavári Tamás – egyetemi docens, az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének oktatója
– Farkas Lilla – ügyvéd, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testületének tagja, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek alapítvány ügyvédje (http://www.cfcf.hu/)
– Kárpáti József – ügyvéd, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testületének tagja, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója
– Bihary László – ügyvéd
– Bodrogi Bea – ügyvéd
– Győző Gábor – ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság jogsegélyszolgálatának vezető ügyvédje
– Kádár András Kristóf – ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke
– Jacsó Judit – ügyvéd
– Gula József – ügyvéd
– Sánta Ferenc – ügyvéd

 

 

Ha olyan ügyfél jelentkezik szervezeténél, akit véleménye szerint diszkrimináció ért, és akinek jogi segítségre, tanácsadásra és/vagy képviseletre van szüksége, de ilyen fajta segítséget nem tudnak nyújtani neki (akár azért, mert a jogi tanácsadás nem tartozik a szervezet profiljához, akár azért, mert jogi szakembereik túlterheltek, vagy bármely egyéb okból), a  program keretében a Helsinki Bizottság tanácsadást, valamint – az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt indítandó eljárásban – 9 miskolci és 9 budapesti ügyben ügyvédi képviseletet is tud nyújtani. Ezért kérjük, hogy ilyen esetben vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy tájékoztassák az ügyfelet az alábbi elérhetőségekről:

 

 

Telefon: (1) 321-4323, Moldova Zsófia,
Fax: (1) 3212-4141
E-mail: jogklinika@helsinki.hu/

 

 

Ügyfeleket Budapesten és Miskolcon tudunk fogadni. A programban nincsenek kizárólagos célcsoportok, így a lehetőség bármely védett tulajdonsággal (nem, kor, etnikai hovatartozás, fogyatékosság, egészségi állapot, szexuális orientáció, stb.) rendelkező személy számára nyitva áll.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság