#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Két évig volt előzetesben indoklás nélkül

Baksza kontra Magyarország

 

Több mint két évig tartotta előzetes letartóztatásban a magyar bíróság Baksza Istvánt, akit autólopással vádoltak. 2006-ban gyanús alkatrészeket, autók iratait és szerszámokat talált a rendőrség Baksza autójában, ezért őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A bíróság szökés, elrejtőzés, összejátszás és bűnismétlés veszélyére hivatkozott, de nem indokolta meg, illetve nem bizonyította be, hogy miért állnak fenn ezek a veszélyek. Baksza többször fellebbezett a döntések ellen, arra hivatkozott, hogy van családja és legális munkahelye, ezért nem fog megszökni. A bíróság nem vette figyelembe ezeket az érveket, és érdemi indoklás nélkül fenntartotta az előzetes letartóztatást. Ezen kívül az is problémás volt, hogy az ügyészség nem adta át Bakszának vagy az ügyvédjének a férfi ellen szóló bizonyítékokat. Baksza a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult.

A Bíróság szerint a magyar hatóságok megsértették Baksza szabadsághoz és biztonsághoz való jogát (5. Cikk). A Bíróság szerint érdemi indoklás és konkrét, szökésre, elrejtőzésre, összejátszásra vagy bűnismétlésre utaló bizonyítékok vagy érvek nélkül a magyar bíróságok nem tarthatnak előzetes letartóztatásban senkit. A Bíróság külön rámutatott arra, hogy önmagában a bűncselekmény súlya és a miatta kiszabható büntetés hossza nem indokolja a szökés veszélyét. Az, hogy Baksza nem olvashatta el az ellene szóló bizonyítékokat és iratokat, a Bíróság szerint az ügyész és a terhelt közötti „fegyveregyenlőség elvét” sértette meg. A Baksza kontra Magyarország ügyben a Bíróság 6 500 euró kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek.

Az ítélet angolul itt, magyarul itt olvasható el.

Az ügyről itt talál további információkat.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság