#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Mégiscsak elismerte a rendőrség

Harmadjára helyt adott a rendőrség egy egyetemista panaszának, akit jogalap nélkül szállítottak le a vonatról, állítottak elő és bilincseltek meg a váci kapitányságon. A panaszost a Magyar Helsinki Bizottság képviselte az eljárás során.

Tavaly februárban nagy nyilvánosságot kapott egy vonatutas jogsértő előállítása. Az Index például „kafkainak” minősítette az esetet. Minden azzal indult, hogy a vasúti jegyvizsgáló hamisnak hitte a szobi egyetemista kormányhivatal által kiállított utazási igazolványát. Nem volt az, ennek ellenére a vasutas rendőrt hívott. A leszállított fiatalember abban bízott, hogy a rendőrök tisztázzák az ügyet. Aztán választás elé állították: vagy később jön be hozzájuk, vagy most megy be velük a rendőrségre. A fiatalember az utóbbit választotta.

Teljes meglepetésként érte, hogy közölték: most előállítják, és megbilincselték. Három és fél órát volt fogva, amiből mintegy két órát padhoz bilincselve töltött a folyosón. Ezek után tanúként hallgatták meg a közirat-hamisítás miatt indított büntetőeljárásban és elengedték.

A rendőri intézkedés során méltóságában és személyi szabadságában sértett egyetemista a Helsinki Bizottság segítségével panaszt nyújtott be a rendőrséghez. De azt sem az első fokon eljáró váci kapitányság, sem a másodfokon illetékes Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem tartotta megalapozottnak. Arra hivatkozott, hogy az intézkedő rendőröknek mérlegelés nélkül kellett elfogadniuk a kalauz véleményét, valamint arra, hogy a kapitányságon éppen nem állt rendelkezésre szabályos előállító helyiség.

A panaszos és Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje bíróságon támadta meg a rendőrség határozatát. A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly novemberben hatályon kívül helyezte a panasz elutasítását. A bilincselés ugyanis szükségtelen volt, hiszen semmi sem mutatott arra, hogy az egyetemista szökni próbált volna, végig nyugodt és együttműködő maradt. Ráadásul az okozott hátrány nem állt arányban az intézkedés törvényes céljával. A bíróság rámutatott arra is, bűnelkövetés gyanúja esetén sem kötelező a bilincs alkalmazása. De már a lefoglalási jegyzőkönyvből is kiderül, hogy az utazási igazolvány nem volt fénymásokat, és a szükséges pecsétek is mind megvoltak – ezt már a helyszínen is fel kellett volna ismerniük a rendőröknek. Ezért az előállításra nem volt szükség. A panaszt elutasító rendőrségi határozat indokai tehát „megalapozatlanok és részben iratellenesek” voltak.

A bíróság kötelezte a rendőrséget a panaszeljárás megismétlésére, és leszögezte: „a panasznak az előállítás és bilincselés (valamint azok időtartama) jogszerűtlensége tekintetében helyt kell adnia”.

Ez meg is történt: a rendőrség immáron helyt adott a panasznak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság