Nyertes fogvatartási ügy Strasbourgban | Magyar Helsinki Bizottság

2016. júl. 07.

Embertelen körülmények között és túlságosan hosszú ideig tartották fogva azt a kamionsofőrt, aki miután megtudta, hogy keresik, maga jelentkezett a rendőrségen. Utóbb minden vád alól felmentették. A Helsinki Bizottság ügyfelének strasbourgi ítélete újabb figyelmeztetés a magyar államnak: nagy bajok vannak az előzetes letartóztatások gyakori alkalmazásával és a börtönzsúfoltsággal.

kamionos_helsinki_bizottsag

Bandur János kamionsofőr előzetes letartóztatása miatt Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje 2012. július 29-én fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Korábban a strasbourgi bíróság már többször marasztalta el Magyarországot megalapozatlan és/vagy szükségtelenül hosszú letartóztatás miatt.

Ügyfelünket három hónapon át tartották rács mögött a székesfehérvári börtönben, mégpedig olyan zsúfolt zárkákban, amelyek alkalmatlanok huzamosabb idejű emberi tartózkodásra.

A ma 53 éves, büntetlen előéletű kamionsofőr 2011-ben fuvarozási munkát kapott egy cégtől. Feladata az volt, hogy Tatabányáról egy Budapest-környéki depóba vigye a szállítmányt. Úgy tudta, innen azt egy másik sofőr viszi tovább külföldre. Az árut a megállapodásnak megfelelően leszállította, a menetlevélben az útvonalat rögzítette, a céggel kötött szerződést gondosan eltette. A 11 milliót érő szállítmány azonban nem indult tovább a külföldi célállomás felé, hanem eltűnt a depóból. A rendőrség nyomozni kezdett.

Bandur szerencsétlensége az volt, hogy amikor Tatabányán felvette a szállítmányt, régi típusú, puhafedelű és igen viseltes személyi igazolványából a kapus rosszul írta ki az adatokat: a nevében két betűt írt el, a személyi igazolvány számában pedig az S betű helyett E-t rögzített. A rendőrség feltételezése szerint ügyfelünk maga diktálta be rosszul az adatait, hogy utóbb azonosíthatatlan legyen. (Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ha valaki ilyen módon kívánja álcázni magát, miért nem teljesen más nevet és teljesen eltérő személyi igazolvány számot ad meg.)

A rendőrség egyévnyi nyomozás után azonosította Bandurt, és anélkül, hogy megpróbálták volna postai úton idézni, 2012. június 1-jén megjelentek lakcímén, ahová negyven éve van bejelentve, és ahol idős szüleivel és beteg testvérével él. Ügyfelünk balszerencséjére ekkor éppen külföldön tartózkodott (ami – lévén kamionsofőr – nem meglepő), és ezt édesanyja a rendőröknek el is mondta.

A rendőrök ahelyett, hogy idézést hagytak volna a lakcímén és házkutatást tartottak volna, azon nyomban elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ügyfelünk – egy nappal azután, hogy visszatért külföldi útjáról – önként megjelent a rendőrségen, hogy tisztázza magát. Vallomást tett, a házkutatás során átadta a rendőröknek az üggyel kapcsolatos iratokat, és megmutatta azt – a rendőrök számára korábban nem ismert – depót is, ahová az árut Tatabányáról elvitte. Ennek ellenére az ügyészség – szökés veszélyére és az eljárás meghiúsításának kockázatára hivatkozva – indítványozta előzetes letartóztatását. A letartóztatást a Tatabányai Városi Bíróság készségesen el is rendelte, majd a Tatabányai Törvényszék, ügyfelünk fellebbezését elutasítva, helyben is hagyta.

Ezek után az előzetes letartóztatását meg is hosszabbította a Tatabányai Városi Bíróság, amit a fellebbezésről határozó Tatabányai Törvényszék ismét megalapozottnak talált.

Amint védője többször előadta, Bandur büntetlen előéletű, egy háztartásban él – 40 éve ugyanazon a helyen – idős szüleivel és beteg testvérével, akiket anyagilag támogat, továbbá állandó, bejelentett munkája van. Amikor a rendőr kereste, éppen a kamionsofőri munka miatt tartózkodott külföldön, és legfőképpen: miután megtudta, hogy elfogatóparancs van kiadva ellene, nemhogy elszökött volna, hanem önként jelentkezett a rendőrségen (ezt az ügy iratai között megtalálható rendőri jelentés is alátámasztotta).

Ilyen előzmények után a tatabányai bíróság egy mondatban intézte el a kérdést: a „szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is megállapítható, figyelemmel arra, hogy a gyanúsított elfogására elfogatóparancs alapján került sor, mivel korábban külföldön tartózkodott, így alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől elrejtőzne, megszökne”.

A bíróság érvelése tarthatatlan volt. 1) Nem elfogatóparancs alapján fogták el, hanem – bár valóban volt ellene elfogatóparancs kiadva – önkéntes jelentkezése nyomán. Az elfogatóparancsot ráadásul úgy adták ki a rendőrök, hogy csak egyszer próbálták személyesen felkeresni, és miután édesanyjától – a valóságnak teljesen megfelelő – információt kaptak a külföldi tartózkodásáról, ügyfelünknek nem adtak második esélyt (pl. idézés átadásával). 2) Bandur János azért volt külföldön, mert ez bejelentett, legális munkájának elkerülhetetlen velejárója.

Mindezeket azonban a hazai bíróság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, mint ahogy azt is, hogy amint hazatért, és menekülés helyett besétált az első útjába eső rendőrőrsre.

A védő érveit a másodfokú bíróság mindössze annyira méltatta: „A fellebbezések nem alaposak. Az elsőfokú bíróság végzésében írt indokok mindenben helytállóak.” Ez egyébként önmagában is jogsértő, mert az Alaptörvényben is szereplő tisztességes eljáráshoz való jog a strasbourgi mérce szerint magában foglalja az „indokolt döntéshez” való jogot, tehát azt a követelményt, hogy a bíróságok a védelem releváns érveivel érdemben foglalkozzanak, és részletesen megindokolják, hogy miért nem fogadják el azokat.

A strasbourgi bíróság keddi döntése igazat adott a kérelmezőnek és jogi képviselőjének, Fazekas Tamásnak.

Ezek szerint ügyfelünk 18 fős zárkában történő elhelyezése, ahol az egy főre jutó szabad mozgástért jellemzően nem érte el a két négyzetmétert sem, sértette az embertelen bánásmód tilalmát. Az előzetes letartóztatás indokolatlanul hosszú ideig tartott. Különös hangsúlyt helyezett a bíróság arra is, hogy olyan indokok alapján szabadították Bandurt, amelyek már az előzetes letartóztatás elrendelésekor is ismertek voltak. Ráadásul az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó ügyészi indítványt csak az arról döntő bíróság ülése alatt kapta meg a védő, a fogvatartás meghosszabbítására irányuló indítványt pedig egyenesen a bírósági döntés meghozatala után. Ez sértette a fegyveregyenlőség elvét.

A Bíróság 6500 euró kártérítést, „igazságos jóvátételt” ítélt meg ügyfelünknek, valamint 2100 eurót az ügyvédi és egyéb költségekre.

További írások

magyar-helsinki-bizottsag

Támogasd te is
a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységét adód -val!

Segíts, hogy őrködhessünk
a demokrácia felett,
és hogy Magyarország továbbra is jogállam maradhasson.

Segítsd ügyvédeink munkáját, hogy továbbra is ingyenes jogi segítséget nyújthassanak azoknak, akiknek a hatóságok megsértették emberi jogait.