#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

A dolgozó rabokat naponta tízszer vizsgálják át

„Tiltott tárgyak bejutásának megakadályozására” tavaly szigorított szabályokat léptettek életbe a börtönök, így a miskolci is. A Magyar Helsinki Bizottság megfigyelői szerint ezek a regulák nem képesek kiszűrni az illegális SIM-kártyákat vagy a drogot, tehát jórészt feleslegesek, és szükségtelenül korlátozzák a fogvatartottak és hozzátartozóik emberi jogait.

Ügyvédi beszélő megfigyelő kamerával. Illetéktelen tekintet 

A Magyar Helsinki Bizottság 1999 óta végzett börtönmegfigyeléseket a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával (BVOP) kötött megállapodás alapján, amelyet az országos parancsnok tavaly októberi hatállyal mondott fel egyoldalúan. Ezzel együtt 2017-ben még három börtönbe sikerült eljutniuk a civil jogvédőknek. A kaposvári intézetről készített jelentést már tavaly publikálták. Az egri rövidesen elkészül. A miskolci pedig ma került fel a Helsinki Bizottság honlapjára. A legégetőbb problémákról szól ez a közlemény.

A 2017-es év fontos változásokat hozott a börtönök és a fogvatartottak életében. Számos ponton szigorodtak a körülmények, a BVOP központilag megnyeste a fogvatartotti jogokat. A miskolci jelentés azért is tanulságos, mert dokumentálja, hogyan mentek végbe a változások, és milyen hatásuk lett a börtön belső életére.

A jogvédők feltárták, hogy évente 767 ezer motozást, 25 ezer zárkaellenőrzést, 55 ezer ruházatátvizsgálást és 9 ezer csomagátvizsgálást hajtanak végre a miskolci intézetben. Ehhez képest az ilyen vizsgálatok eredménye nem túl látványos. Egymillió kontrollvizsgálatra vetítve csak mintegy 8 esetben találtak kábítószer-gyanús anyagot, mobiltelefont vagy SIM-kártyát. Mindez az bizonyítja, hogy az eredményes ellenőrzések száma elenyészően csekály az őrökre nehezedő munkateherhez, illetve a válogatás nélkül minden rabra kiterjedő motozások jelentette hátrányokhoz képest.

A gyakorlat abszurditását szemlélteti, hogy a nem dolgozó fogvatartottakat átlagosan napi négyszer, míg a dolgozók napi tízszer motozzák át. Kivétel nélkül mindenkit.

Ugyancsak általános szabályként lépett érvénybe, hogy a látogatófogadáson („beszélőn”) megtiltották a hozzátartozókkal történő minden testi érintkezést (kézfogást, ölelést, puszit, csókot). Ez az egységes tilalom a gyerekekre is vonatkozik. A tavalyi monitorozó látogatás óta már egyenesen plexilap választja el a fogvatartottakat és rokonaikat. Ennek ellenére a beszélő után minden elítéltnek meztelenre kell vetkőznie és guggolnia kell az őrök előtt. A jó magatartású rabokkal sem tesznek kivételt.

Nyilvánvaló, hogy ez a fajta szabályozás aránytalanul szigorú. Jellemző, hogy már csak elvétve akad olyan, aki kéri a találkozást kisgyerekével a beszélőn, mert nekik lehetetlen megmagyarázni, miért nem érinthetik meg rég nem látott apjukat.

Azzal együtt pedig, hogy tavaly alaposan megdrágították fogvatartották telefonálását, nem csak a kapcsolattartás joga került veszélybe, de az is, hogy a sikeres társadalmi visszailleszkedésüknek legyen némi esélye. Ha családi kapcsolat a fogvatartás alatt megszűnik, sokkal nagyobb esélye a visszaesésének.

Az ország legtöbb börtönére jellemző, embertelen és megalázó bánásmódot megvalósító túlzsúfoltság mellett (itt 160%-os volt a telítettség) egy másik alapjogi probléma is tetten érhető volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. És ez az, hogy megengedhetetlenül korlátozták a fogvatartottak és ügyvédeik kapcsolatát. Teljesen törvénytelenül be volt kamerázva ugyanis az ügyvédi beszélő helyisége. Az, hogy az intézet mindezt az „ügyvédek személyi biztonságával és tiltott tárgyak bejutásának megakadályozásával” magyarázza, még nem teszi törvényessé az eljárást. A ügyvédi beszélő rögzítése, de annak még a látszata is sérti a védői titkot, amely abszolút és garanciális jelentősége van a büntetőeljárásban.

Nemrég a Helsinki Bizottság megkeresése nyomán foglalt állást a Legfőbb Ügyészség a védelemhez való jog csorbítatlan érvényesülése érdekében. Ennek ellenére – tudomásunk szerint – a miskolci börtönben még mindig kamera rögzíti az ügyvéd és ügyfele megbeszéléseit.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság