A Helsinki Bizottság válasza az igazságügyi tárcának | Magyar Helsinki Bizottság
×

Sütik kezelése

2015. szept. 16.

Az Igazságügyi Miniszérium (IM) közleményben vitatja civil jogvédő szervezetünk bírálatát a határzárral kapcsolatos büntetőjogi módosításokról. Mi megfontoltuk a tárca érveit, de nem találtuk őket meggyőzőnek, így kitartunk álláspontunk mellett, amelyet most mélyebben is kifejtünk.

Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánjuk, hogy a minisztériumi közlemény kikerüli az általunk felvetett legfontosabb kérdést: a menekülők szabadságvesztéssel büntetése pusztán azért, mert a határzárat megsértik, aránytalan, túlzó eszköz és ellentétes az EU joggyakorlatával.

Ehhez képest az IM által felvetettek számos pontatlanságot és ténybeli tévedést is tartalmaznak.

 

Szerbiából érkezés

A menekültek helyzetéről szóló 1951-es Genfi Egyezmény szerint a szerződő államok az országba való jogellenes belépésük vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük vagy szabadságuk veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket.

Az IM szerint ha valakit Szerbiában nem fenyeget közvetlen veszély, az büntethető és az is, aki megtagadja a regisztrációt, hiszen nála nem teljesül a haladéktalan jelentkezés feltétele. Ez súlyos tévedés három okból is.

Egyfelől, Szerbia az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, a Human Rights Watch és Amnesty International általunk hivatkozott iránymutatása és jelentései, valamint saját tényfeltáró látogatásaink alapján sem biztonságos ország menedékkérők számára. A szerb menekültügyi rendszer nem képes ellátást biztosítani a menekülőknek, nincs megfelelő infrastruktúrája elszállásolásra sem, a menedékeljárások alacsony színvonalúak és nagyon lassúak. Az elismerések száma töredéke a menekülők számának, évente pár fő. Megbízható jelentések súlyos, embercsempészettel is összefüggő korrupcióról és menekülők elleni bűncselekményekről számolnak be. Ezért a menekülők, menedékkérők szabadsága és jogai sérülnek Szerbiában – ez pedig egyszerű ténykérdés és független attól, hogy a Kormány milyen rendeletet hoz. A menekülők az ún. balkáni útvonalon, vagyis Görögországon, Macedónián keresztül egyetlen biztonságos országot sem érintenek – a szerb és macedón helyzet lényegében azonos, azzal, hogy a macedóniai bántalmazások száma még magasabb is, a görög menekültügyi rendszer pedig évek óta összeomlott, amit a kormány is pontosan tud. Már csak azért is, mert egyetlen más uniós tagállam sem tekinti biztonságosnak Szerbiát, kivéve egy hónap óta Magyarországot.

Másfelől, „közvetlen veszélyt” – szemben az IM értelmezésével – nem ír az egyezmény szövege sehol.

Végül: akit a szerb–magyar határon elfognak vagy ott önként jelentkezik (hozzátesszük: gyakorlatilag ezzel magát „ítéli” biztos kiutasításra), az haladéktalanul a hatóságok elé kerül. Pont. Ez az IM közleményétől teljesen független, szintén ténykérdés. A regisztrációban való részvétel az EU előírása, s egyébként annak számos menekülő eleget is tesz – mindez azonban teljesen irreleváns a nemzetközi egyezmény alkalmazása szempontjából. Aki menedékkérelmet nyújt be, az pedig nyilvánvalóan kellő indokot szolgáltat a belépésre.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának friss döntése szerint azonban már nem csak azt az evidenciát kell magyarázni, hogy Szerbia nem biztonságos (hosszú éveken át Magyarország szerint sem volt az, csak a menekültkrízisben változott hirtelen azzá), hanem sajnos Magyarország szégyenére az merül fel, hogy hazánk biztonságos-e.

 

A bíróság elé állítás lehetőségéről

Az IM vitatja azt az álláspontunkat, mely szerint a bíróság elé állítás jogszerűen nem lesz alkalmazható a menedékkérelmet előterjesztő határzársértők esetében. Kiadott állásfoglalásunkban röviden utaltunk arra, hogy ennek oka az, hogy a bíróság elé állítás azon feltétele, hogy az csak „egyszerű megítélésű ügy” esetében alkalmazható, nem áll fenn az esetek jelentős részében.

A Btk. kommentárja szerint az „egyszerű megítélésű ügy” azt jelenti, hogy az eset ténybeli és jogi értelemben sem bonyolult, a cselekmény nem szerteágazó, a tényállás alapján egyértelműen állást lehet foglalni a bűnösség kérdéséről, nem állnak fenn ellentmondások vagy jogértelmezési problémák. Szükséges emellett, hogy a bizonyítékok rendelkezésre álljanak. Ez egyrészről azt jelenti, hogy a szükséges bizonyítékok ténylegesen az eljáró hatóság, bíróság birtokában vannak. Másrészről azt is magában foglalja, hogy minden bizonyíték rendelkezésre áll, nincs szükség további bizonyításra.

Miért nem lesz egyszerű megítélésű ügy az, ha valaki a határzárat átlépi, hiszen az tényszerűen megtörténik és elfogás esetén könnyen bizonyítható?

Azért, mert mint jeleztük fentebb, a Genfi Egyezmény 31. cikke tiltja a menekülők büntetését. Ezen szabályoknak megfelelően a közvetlenség fogalmának értelmezése önmagában bonyolult kérdés, és a bíróságoknak bizony nem áll rendelkezésére soha sem bizonyíték arról, hogy Szerbia biztonságos ország-e a konkrét terhelt vonatkozásában. Az az ország pedig vélelmezetten nem biztonságos, amely nem ad menedéket szinte senkinek. Szerbia 2013-ban a sok ezer kérelmező közül két török és két szír állampolgárnak nyújtott védelmet, 2014-ben még több kérelmező közül egyetlen töröknek és öt szírnek. Erről az államról kell kimondani a bíróságnak a menedékkérő büntethetőségéhez azt, hogy menedékjogi szempontból biztonságos ország.

A bírákat nem köti a menekültügyi hatóság állásfoglalása a Genfi Egyezmény alkalmazhatóságának kérdésében, így nekik kell megítélniük, hogy a nemzetközi jogi sztenderdek alapján a Szerbián keresztül érkezett menekült biztonságos országból érkezik-e vagy sem. Ha ezt az értékelést elmulasztja a bíróság, akkor megalapozatlan döntést hoz, ha viszont elvégzi, akkor nem egyszerű megítélésű ügyben hoz ítéletet, így bíróság elé állítás keretében az eljárás nem folytatható le.

 

Az anyanyelv használatáról

Az IM állítása az, hogy a menedékkérőket – a Magyar Helsinki Bizottság álláspontját cáfolandó – megilleti az anyanyelv használatához való jog. Az a helyzet, hogy a Helsinki Bizottság állítása és kifogása nem az volt a szabályozással kapcsolatban, hogy az érintettek nem használhatják az anyanyelvüket, hanem az, hogy az eljárás során sem a vádiratot, sem az ítéletet nem kell lefordítani az anyanyelvükre. Ez pedig minden sztenderdet sért. Hogy a vitát e körben le lehessen zárni, idézzük a tegnaptól hatályos büntetőeljárási szabályt:

„542/K. § Az 542/D. §-ban meghatározott bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a 219. § (3) bekezdés és a 262. § (6) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók.

„542/D. § E törvény rendelkezéseit a határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §), a határzár megrongálása (Btk. 352/B. §), valamint a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása (Btk. 352/C. §) miatt indult büntetőügyben az e fejezetben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.”  

„219. § (3) Ha a vádlott a magyar nyelvet nem ismeri, a vádirat e vádlottra vonatkozó részét a vádlott anyanyelvére, regionális vagy nemzetiségi nyelvére, illetőleg kérésére az általa korábban ismertként megjelölt, az eljárásban korábban használt más nyelvre le kell fordítani, és azt így kell a bírósághoz benyújtani.”

„262. § (6) A magyar nyelvet nem értő vádlott részére a kihirdetés után az ítélet és az ügydöntő végzés reá vonatkozó részét az anyanyelvére, regionális vagy nemzetiségi nyelvére, illetőleg kérésére az általa ismertként megjelölt, az eljárásban korábban használt más nyelvre le kell fordítani, és azt a részére kézbesíteni kell.”

 

A fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályok félretételéről

Az IM nem vitatja, hogy erre valóban sor kerül, de álláspontja szerint ez indokolt. Egyik indoka az, hogy a fiatalkorú a legtöbbször a családjával érkezik, és ha nem tennék félre a szabályokat, akkor a családok szétszakadnának.

Ez az érv több sebből vérzik. Egyrészt csak ebben az évben nagyságrendileg 8000 kísérő nélküli kiskorú érkezett hazánkba (ez 18 év alatti gyereket jelent). Az ő esetükben nincs család, ami szétszakadhatna, merthogy nincs nekik. Másrészt az érv értelmezhetetlen is. Ugyanis a Be. 448. § (4)-e szerint a fiatalkorúak bírósága a felnőtt korú terhelt ügyét is elbírálja, ha az a fiatalkorú ügyével összefügg. Így az ilyen ügyeket eleve egy eljárásban kell elbírálni, így nem kell külön eljárásokat lefolytatni. Így nem áll fenn annak a veszélye, hogy az eljárások máskor érnének véget, és így esetleg a szülőket hamarabb kiutasítanák, aminek következtében szétszakadnának a családok. Az már csak hab a tortán, hogy a kiutasításra ezen esetekben eleve az új, szerintünk indokolhatatlanul szigorú szabályok miatt van lehetőség ezekben az eljárásokban.

Másik érvük, hogy a fiatalkorúak eljárásában meglévő garanciális szabályoknak az IM szerint nincs értelme a menedékkérő fiatalkorúak esetében. Ezt az állítást nem tudjuk értelmezni. Ugyanis nem világos, hogy a törvényes képviselő jelenléte és speciális eljárási státusza vagy a poligráfos vizsgálat tilalma miért ne lenne fontos egy menedékkérő fiatalkorú ellen folytatott büntetőeljárásban. Ahogyan az sem érthető, hogy a bíróság összetételére vonatkozó speciális szabály (az egyik ülnök pedagógus, a tanács elnöke az OBH által kijelölt bíró) miért ne lenne fontos ilyen esetben.

További írások

magyar-helsinki-bizottsag

Támogasd te is
a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységét adód -val!

Segíts, hogy őrködhessünk
a demokrácia felett,
és hogy Magyarország továbbra is jogállam maradhasson.

Segítsd ügyvédeink munkáját, hogy továbbra is ingyenes jogi segítséget nyújthassanak azoknak, akiknek a hatóságok megsértették emberi jogait.