#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

A Magyar Helsinki Bizottság sohasem veszi el ügyfelei pénzét

A Magyar Helsinki Bizottság helyreigazítást kezdeményez a Demokratánál és az Origónál. A kormányközeli orgánumok a kormány hazugságait adták közre egy az egyben. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt állította, hogy egy nyertes strasbourgi pert követően a Magyar Helsinki Bizottság „igényt tart” ügyfelei pénzére. Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője pedig azt nyilatkozta, hogy a civil jogvédő egyesület fel is vette ügyfelei kártérítését. Ebből egyetlen szó sem igaz.

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a „nemzeti konzultáció” kampánya során az Origónak arról beszélt, hogy az „eltűnt” bangladesi panaszosok strasbourgi kártérítése az őket sikeresen képviselő Magyar Helsinki Bizottsághoz jutott. A Demokrata is erről írt Völner Pált idézve. Sőt még azt is átvette az Igazságügyi Minisztérium államtitkárától, hogy a civil jogvédő szervezet „bejelentette” igényét ügyfelei kártérítésére. Ezek hazugságok, és ezt a kormány tisztségviselői is tudják jól.

Egyáltalán nem igaz az, hogyha a per során „eltűnnek” az ügyfelek, akkor a megítélt kártérítés ügyvédüket illetné meg. Ez sem a strasbourgi, sem a hazai perekben nincsen így. Ráadásul itt el sem tűntek az ügyfelek. A kormány éppen nemrég utalta át a bangladesi panaszosoknak a számukra megítélt kártérítést. Vagyis a panaszosak kártérítésből a jogi képviseletet ellátó Magyar Helsinki Bizottsághoz nem került, de nem is kerülhetett volna egyetlen fillér sem, azt mind az ügyfelek kapták meg.

A Magyar Helsinki Bizottság 25 éve foglalkozik jogfosztott emberek strasbourgi képviseletével. Ez minden esetben ingyenes a panaszosok számára, nincsen semmiféle sikerdíj, a megítélt kártérítés teljes összege az ügyfélnél marad. A Magyar Helsinki Bizottság sohasem tart igényt ügyfelei pénzére.

A civil jogvédő szervezet helyreigazítást kezdeményezett az Origónál és a Demokratánál. Amennyiben nem korrigálják a cikküket, akkor a Magyar Helsinki Bizottság helyreigazítási pert indít ellenük.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság