#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

A strasbourgi bíróság nem fogadta be az egykori egészségügyi dolgozók panaszát

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elfogadhatatlannak nyilvánította azoknak a volt egészségügyi dolgozóknak a panaszát, akiknek azért szűnt meg a jogviszonyuk, mert nem írták alá az egészségügyi szolgálati munkaszerződést. Ebből következően a strasbourgi bíróság nem tárgyalja majd az ügyüket, és az elmaradt hazai után nem számíthatnak nemzetközi jogorvoslatra sem.

Mintegy 5500 egészségügyi dolgozó jogviszonya szűnt meg 2021. március elsején, mert nem fogadták el az új egészségügyi szolgálati munkaszerződést. A korábbi szabályozáshoz képest kevesebb végkielégítésben részesültek, a felmentési vagy felmondási időre járó díjazást pedig egyáltalán nem kapták meg. Mivel további hazai jogorvoslatra az Alkotmánybíróság döntése után már nem volt lehetőség, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közösen készített az érintettek számára panaszmintát, amellyel közvetlenül a strasbourgi bírósághoz fordulhattak.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban több ügyben is úgy döntött, hogy az ilyen tartalmú panaszok elfogadhatatlanok, mivel alaposabb vizsgálat nélkül is megállapítható, hogy nem merült fel velük kapcsolatban alapjogsértés gyanúja. A strasbourgi bíróság (amely korábban, hasonló ügyekben másként döntött) nem indokolja részletesen, hogy milyen alapon jutott erre a következtetésre, de sajnos az elfogadhatatlansági döntések ellen nem lehet fellebbezni, így további jogorvoslati lehetőség nincs, az ügy lezárult.

A Magyar Helsinki Bizottságnak változatlanul az a határozott szakmai meggyőződése, hogy az állam igazságtalanul, a tulajdonhoz fűződő jogot semmibe véve fosztotta meg jogos járandóságaiktól azokat az egészségügyi dolgozókat, akik nem írták alá az új egészségügyi szolgálati munkaszerződést. Őszintén sajnáljuk és csalódottan vesszük tudomásul, hogy a legfőbb európai emberi jogi fórum ebben semmi kifogásolni valót nem talált, mégpedig úgy, hogy érdemi vizsgálatot nem is folytatott az ügyben.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság