#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

A védőkijelölés és -kirendelés gyakorlata az új Be.-ben

A Magyar Helsinki Bizottság az elmúlt években több kutatást készített a védőkirendelés szabályairól és gyakorlatáról, amelyek eredményei alapján javaslatot tettünk annak reformjára. A kutatások mellett folyamatosan nyomon követjük a kirendelt védői rendszer alakulását.

2018. július 1-én hatályba lépett az új büntetőeljárási törvény, amely a védőkirendelés és -kijelölés szabályait is módosította. A Helsinki Bizottság által készített háttéranyag a „Hatékony jogi segítségnyújtás a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárásokban” című, az Európai Unió által támogatott projektünkben, elsősorban a budapesti tapasztalatok alapján készült és a védőkirendelés és -kijelölés első három hónapjának tapasztalatait vizsgálja 2018 októberéig.

Célunk, továbbra is az, hogy felmérjük, hogy a védőkirendelés reformja milyen változásokat hozott és nehézségekbe ütközött, és milyen megoldások elképzelhetők utóbbiak enyhítésére, így folyamatosan vizsgáljuk a gyakorlatot.

A VÉDŐKIJELÖLÉS ÉS –KIRENDELÉS GYAKORLATA AZ ÚJ BE.-BEN – PDF letöltés

Az Arsbonin megjelent cikkünk a védőkirendelésről itt olvasható.

 

 

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság