Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete az előzetes letartóztatásról | Magyar Helsinki Bizottság
×

Sütik kezelése

Cikkünk a JeMában az X.Y. kontra Magyarország ügy kapcsán

A JeMa (Jogesetek Magyarázata) 2014/1. számában megjelent, „Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete az előzetes letartóztatásról – A személyes szabadsághoz való jog korlátozásának kritériumai a legszigorúbb kényszerintézkedés vonatkozásában” című cikkben a szerzők, Kirs Eszter és M. Tóth Balázs (a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai) az Emberi Jogok Európai Bíróságának az X.Y. kontra Magyarország ügyben hozott döntését elemzik és értékelik. Az ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt 5. Cikk (1), (3) és (4) bekezdéseinek sérelmét is megállapította egy fél évig tartó előzetes letartóztatás kapcsán.

Ez volt az első olyan magyar ügy, amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága az előzetes letartóztatás szükségességével kapcsolatos iratokhoz való hozzáférés biztosításának kötelezettségét mondta ki.  A kérelmezőt az ügyben a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

A szerzők többek között arra mutatnak rá, hogy bár a büntetőeljárási törvénynek a vizsgált döntés után hatályba lépett – és uniós irányelv által is megkövetelt – módosítása javította a fogvatartott terheltek jogi helyzetét, azonban a fegyveregyenlőség érvényesülését az sem garantálja.

A cikk elérhető a JeMa honlapján az előfizetéssel rendelkezők számára.

További írások

magyar-helsinki-bizottsag

Támogasd te is
a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységét adód -val!

Segíts, hogy őrködhessünk
a demokrácia felett,
és hogy Magyarország továbbra is jogállam maradhasson.

Segítsd ügyvédeink munkáját, hogy továbbra is ingyenes jogi segítséget nyújthassanak azoknak, akiknek a hatóságok megsértették emberi jogait.