#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Egyre erőszakosabban lépnek fel a menekülőkkel szemben a határainkon

Több európai civil szervezet összefogásával született meg az a Prágában ma publikált jelentés, amely az Európai Unió keleti határainál tapasztalható, a menekülőkkel szembeni erőszakos hatósági fellépésekről szól.

Push back cover„Ez nem Európa” – olvasható a jelentésben egy afgán menekült panasza, miután meghallgatás nélkül erőszakkal visszakényszerítették Magyarországról Szerbiába. Egy kínzásüldözött Srí Lanka-i férfi pedig csak annyit tudott mondani, miután egy prágai börtönbe zárták, hogy „sosem követtem el bűncselekményt”. A szigorodó határellenőrzések, az átjutás fizikai és jogi szigorítása aggasztóan szűkítette a háború és terror elől menekülő emberek lehetőségét, hogy biztonságos helyre kerüljenek és védelmet kaphassanak. Az európai menekültsegítő szervezetek ezzel a jelentéssel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy egyre erőszakosabb és agresszívebb eszközöket alkalmaznak a határokon a hatóságok.

A jelentés megírásában a Magyar Helsinki Bizottság mellett részt vevő civil szervezetek, a Bolgár Helsinki Bizottság, a cseh Szervezet a Menekültek Segítésére, a lengyel Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért, valamint a szlovén Legal-information Center for NGO-s, mindannyian az ECRE, a menekültek jogait és érdekeit védő európai ernyőszervezet tagjai.

„A visegrádi tagállamok és a menekültek balkáni útvonalán lévő országok gyakran panaszkodnak arra, hogy az érkezők nem akarnak letelepedni vagy éppen beilleszkedni. Csakhogy kifejezetten maguk ezek az országok – éppen az unió által nyújtott jogi eszközök segítségével – teszik lehetetlenné a menekülteknek, hogy védelmet kérjenek. Fontos, hogy figyelmet fordítsunk arra és ellenőrizzük, mi is történik a határainkon a menekülőkkel” – nyilatkozta a riport mai prágai bemutatóján Martin Rozumek, a cseh Szervezet a Menekültek Segítésére tömörülés vezetője.

Az angol nyelvű jelentés itt olvasható.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság