#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Elindult az online bíró- és ügyészképzés a gyűlölet-bűncselekmények tárgyában

A Magyar Helsinki Bizottság munkatársa tagja volt annak a nemzetközi munkacsoportnak, mely az Európa Tanács HELP Programjának megbízásából dolgozta ki az európai tagállamokban bírák és ügyészek célcsoportjában alkalmazható elektronikus tananyagot a gyűlölet-bűncselekmények elleni hatékony fellépés tárgyában. A tananyagot a magyar Legfőbb Ügyészség által szervezett, május-júniusban zajló képzésen használják először.

 

A munkacsoport 2014-ben állt fel, és három személyes találkozó, valamint folyamatos elektronikus kommunikáció folytán végezte el a tananyag-fejlesztési tevékenységét. A munkacsoport szakértő tagjai, Ales Hanek (EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája), Paul Gianassi (Egyesült Királyság, Igazságügyi Minisztérium) és a Magyar Helsinki Bizottság jogi előadója, dr. Kirs Eszter a tananyag egy-egy moduljának szerzéséért voltak felelősek, valamint egymás munkájának véleményezéséért.

A tananyag a gyűlölet-bűncselekmények jelenségéhez kapcsolódó koncepcionális kérdéseken túl tárgyalja a gyűlölet-bűncselekmények elhatárolását más, előítéletes hátterű cselekményektől, a gyűlölet-bűncselekmények büntetőjogi üldözésének különböző államokban alkalmazandó jogszabályi kereteit, valamint a vonatkozó nemzetközi és európai sztenderdeket, különös
tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára. Ez utóbbi témát dolgozta ki a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa.

A távo3ktatási anyagot első alkalommal Magyarországon használhatják a Legfőbb Ügyészség és a Magyar Igazságügyi Akadémia által meghívott bírák és ügyészek. A magyar nemzeti moderátorok, dr. Bárd Petra (Országos Kriminológiai Intézet) és dr. Tóth Zsanett (Legfőbb Ügyészség) dolgozták ki a hazai jogszabályi és jogalkalmazási környezetről szóló modult, és ők vezetik azt az öthetes képzést, mely során heti egy alkalommal lépnek be az ország különböző pontjain dolgozó résztvevők az online felületre, és foglalkoznak heti egy modullal, az abban szereplő, tesztkérdésekként funkcionáló feladatokat is teljesítve.

2

A képzés megnyitóját a Legfőbb Ügyészség szervezte. Ennek keretében 2016. május 13-án személyesen ismerkedhettek a résztvevők az online felület használatával, és előadásokat hallhattak a gyűlölet-bűncselekmények büntetőjogi üldözésének tárgyában. Előadóként szólaltak fel Valentina Boz (Európa Tanács HELP Program), dr. Tóth Zsanett (Legfőbb Ügyészség), dr. Bárd Petra (OKRI, a képzés nemzeti moderátora), Joanna Perry (International Network for Hate Studies), dr. Pap András László (MTA JTI), valamint a Magyar Helsinki Bizottság képviseletében dr. Kirs Eszter.

A június közepéig zajló, öthetes képzésen jelentős számban vesznek részt azok a bírák és ügyészek, akik a Magyar Helsinki Bizottság által szervezett 2016. márciusi képzések hallgatóságát is alkották, így a jelen képzés kiváló lehetőséget teremt számukra, hogy a korábbi, egynapos interaktív tréningen szerzett ismereteket elmélyítsék.

 

1

 

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság