#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Jelentés a vámosszabadi befogadó állomáson tett látogatásról

A 2014. április 28-i monitorozó látogatásról szóló jelentés és a Bevándorlási Hivatal válasza elérhető.

 

A Helsinki Bizottság álláspontja szerint a 2013. novemberi tapasztalatokhoz képest érzékelhetően feszültebb lett a légkör a befogadó állomáson, amelyhez feltehetőleg hozzájárult, hogy egy szociális munkással kevesebben dolgoztak a létesítményben, valamint több lakót is Bicskéről költöztettek át ide az utóbbi hónapokban, ami feszültséget keltett a menekültekben.

Az elismert menekültek és oltalmazottak integrációjának elősegítése továbbra is komoly kihívást jelent a Hivatal számára, a Helsinki Bizottság szerint szociális munkások kapacitásának növelésére lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyabban működjön a rendszer. Megoldatlan továbbá a traumatizált, gyakran kínzástúlélő menekültek pszichoterápiája és rehabilitációja.

Pozitív fejleményként említhető például a könyvtárszoba berendezése, amelyet többek között a Bizottság tavalyi könyvadományából valósítottak meg a Hivatal munkatársai.

A Helsinki Bizottság jelentése innen,  a Bevándorlási Hivatal jelentése pedig innen érhető el.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság