#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Jogerős: jogsértő volt Szert Boglárka kirúgása

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben mondta ki, az Antall József Tudásközpont vezetője véleménynyilvánítás elfojtása miatt rúgta ki Szert Boglárkát. A központnak meg kell fizetnie egykori munkatársa egy évi elmaradt munkabérét, 5,6 millió forintot. Az elbocsátott munkavállalót a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a nagy jelentőségű munkaügyi perben.

Szert Boglárka jogászt azért bocsátották el az államilag finanszírozott alapítványtól, az Antall József Tudásközponttól, mert a budapesti olimpia elleni kampány idején kifogásolta, hogy Antall Péter, az alapítvány vezetője az alkalmazottaknak megtiltotta, hogy nyilvánosan fejezzék ki az olimpia szervezésével szembeni véleményüket.

2018 áprilisában az első fokú, nem jogerős ítélet indokolásában kifejtette, hogy az átszervezéssel indokolt elbocsátás megtorlás volt, amit az eljárásban sikerült is bizonyítani. A 12 havi elmaradt munkabér mellett ezért akkor másfél millió forint sérelemdíjat is megítéltek ügyfelünknek.

A Főváros Törvényszék tegnapi jogerős ítélete ugyan szintén jogsértőnek találta Szert (időközben férje nevét felvevő Morard) Boglárka elbocsátását, de a politikai alapú megtorlást számos meggyőző körülmény ellenére sem találta bizonyítottnak, ezért nem kell fizetnie a tudásközpontnak sérelmi díjat, de az elmaradt egy évi bért azért igen.

A jogerős ítélet ezzel együtt is fontos jelzés a nyilvánosságnak: ha valakit jogtalanság ér, nem kell abba belenyugodni, mert tisztességes eljárásban elégtételt lehet kapni a bíróságon. „Alapos megfontolás után vállaltuk el ezt a pert, mert nehéz ügyről volt szó. Átszervezés ürügyével szemben nagyon nehéz érvelni, megtorlás miatt indult jogerősen nyertes munkaügyi perekről pedig még nem tudunk, és úgy tűnik e per alapján is, hogy hazai bíróság előtt még egyértelmű helyzet ellenére is szinte lehetetlen bizonyítani. Mégis fontosnak tartottuk, hogy a perében képviseljünk egy olyan munkavállalót, akinek volt mersze kiállni kollégáiért, és emiatt rúgták ki az állásából” – nyilatkozta a két éve indult pereskedésről Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvéde.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság