Jogállamiság | Magyar Helsinki Bizottság
×

Sütik kezelése

Abban az államban szabadok a polgárok, ahol a döntéseik következményei előre kiszámíthatóak, ahol világos, átlátható szabályok vonatkoznak nemcsak az egyénre, hanem az állami szervekre is. Ahol tudják, mit vár el tőlük az állam, de tudják azt is, mit várhatnak el ők az államtól. Ezért fontos, hogy a magyar demokrácia jogállamként működjön, s ezért lépünk fel a jogállamiság védelme érdekében. Így többek között 2013-ban is folytatjuk együttműködésünket a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettel a “Jogállamvédők” projekt keretében a jogállam alapértékeinek hatékony védelmére.

A Magyar Helsinki Bizottság munkáját e területen 2013. december 1-je óta az Open Society Initiative for Europe támogatja.

A Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet szerint az Alaptörvény negyedik módosítását a köztársasági elnök nem írhatja alá, mert az összeegyeztethetetlen lenne alkotmányos kötelezettségeivel. A demokratikus államszervezet működésének védelmében vagy előzetes normakontrollt kell kérnie az Alkotmánybíróságtól, vagy ha erre nem lát lehetőséget, le kell mondania a tisztségéről.

Tovább

A Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért levélben fordult az Európa Tanács főtitkárához, illetve az Európai Unió alapjogi biztosához, és tájékoztatta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevőit Magyarország Alaptörvényének tervezett negyedik módosítása ügyében.

Tovább
magyar-helsinki-bizottsag

Támogasd te is
a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységét adód -val!

Segíts, hogy őrködhessünk
a demokrácia felett,
és hogy Magyarország továbbra is jogállam maradhasson.

Segítsd ügyvédeink munkáját, hogy továbbra is ingyenes jogi segítséget nyújthassanak azoknak, akiknek a hatóságok megsértették emberi jogait.