#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Levelet írtunk a MÁV-nak a menedékkérők érdekében

Levelet küldtünk a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának, valamint a MÁV-Start vezérigazgatójának a menedékkérőket sújtó, jogszabálysértő és érzéketlen vasúti gyakorlatok miatt.

A Dávid Ilona elnök-vezérigazgatónak (MÁV Zrt.) és Zaránd György vezérigazgatónak (MÁV-Start Zrt.) címzett levél kitér arra a törvénytelen gyakorlatra, hogy a külön vagonban szállított menedékkérőkre a Pécs és Budapest között rázárják az ajtókat, és a háromórás út alatt mindenféle segítség és kíséret nélkül vannak összezárva:

„A társaság önkényesen korlátozza a menedékkérők személyi szabadságát. A MÁV–Start üzletszabályzata előírja az útmegszakítás jogát, amelyet minden utasnak biztosítani kell.

A vasúti személyszállítási szolgáltatásoknak általánosságban a polgárok javát kell szolgálniuk. Minden utast megillet a szabad mozgáshoz, és a megkülönböztetés-mentes bánásmódhoz való jog. A személyi szabadság korlátozása pedig bűncselekménynek számít. A Btk. szerint „aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Minősített esetben, például ha 18 életévet életévét be nem töltő személy sérelmére követik el, a büntetése egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, márpedig az irányadó joggyakorlat szerint az is elköveti ezt a bűncselekményt, aki más személyt valamely jármű elhagyásában megakadályoz.

A kérdés büntetőjogi vonulatától függetlenül is nyilvánvaló felelőtlenség ilyen módon szállítani a menedékkérőket, hiszen ha esetleg baleset történik, a vagonba bezárt külföldiek nehezebben tudják csak elhagyni a szerelvényt, ami adott esetben életüket, testi épségüket, egészségüket súlyosan veszélyeztetheti vagy sértheti is. De már az is elfogadhatatlan, ha a szerelvénynek hosszabb időn keresztül kell vesztegelnie valahol, és a menedékkérők a vonatról nem vagy csak a többi utasnál hosszabb idő elteltével szállhatnak le.

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében csak az a hátrányos különbségtétel fogadható el, amelynek tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka van, jelen esetben pedig nyilvánvalóan hiányzik ez az indok, a MÁV tehát a diszkrimináció tilalmát is megsérti a menedékkérők vonatkozásában.”

A levél felszólítja  vasút vezetőit:

1) Haladéktalanul szüntessék meg a menedékkérőket szállító külön vagonok lezárását, mert az többszörösen jogsértő és embertelen.
2) A jegyvizsgálókat és vonatkísérőket (különösen menedékkérők által gyakran használt viszonylatokon) tájékoztassák a szabályos utazási feltételekről, illetve a kívánatos viselkedési szabályokról.
3) Adjanak lehetőséget, hogy a MÁV területén is kulturált körülmények között működhessenek civil segítők.
4) A főbb vasúti csomópontokon idegen nyelvű tájékoztatók segítsék a menedékkérők utazását, át- és leszállását.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság