Lezárult a Dubliners projekt – zárókonferencia Rómában | Magyar Helsinki Bizottság
×

Sütik kezelése

2010. ápr. 28.

A Dubliners projekt végső megállapításait és a Dublin II rendelet alkalmazásával összefüggő problémákat a résztvevő civil szervezetek, valamint a svéd, a magyar és az olasz menekültügyi hatóság munkatársai mutatták be.

Róma, 2010. április 28.

A Dubliners projekt végső megállapításait és a Dublin II rendelet alkalmazásával összefüggő problémákat a résztvevő civil szervezetek, valamint a svéd, a magyar és az olasz menekültügyi hatóság munkatársai a projekt római zárókonferenciája alkalmával mutatták be.

Az Olasz Menekülttanács (Consiglio Italiano per i Rifugiati) által koordinált projekt megvalósításában a Magyar Helsinki Bizottság mellett az érintett hat EU tagállam illetékes hatóságai is részt vettek. A projektről szóló jelentés a „dublini rendelet” szerinti átadással-átvétellel érintett hetvenöt menedékkérővel készült személyes interjú megállapításai alapján ismerteti a rendszer működésének súlyos hiányosságait, valamint az eljárás okozta emberi szenvedést.

A Dublin II Rendelet módosítását célzó Európai Bizottsági javaslatokat jelenleg is tárgyalják a tagállamok kormányai és az Európai Parlament. A reformokat, néhány kormány élénk tiltakozása ellenére, támogatják a projektben résztvevő civil szervezetek, illetve az Európai Menekültügyi Tanács (ECRE) is.  A reformjavaslatok célja a jelenlegi rendszer hiányosságainak, elégtelen működésének kiküszöbölése, továbbá annak ösztönzése, hogy a nemzetközi védelemre szoruló külföldiek emberi jogai minél teljesebb körben érvényesüljenek. A projektben résztvevő szervezetek üdvözlik, hogy a reformjavaslatok kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek és más kiszolgáltatott családtagokkal szembeni bánásmódra. Ezek szerint különösen fontos, hogy azon gyermekek, akik családtagjaiktól elszakítva érkeznek Európába, amennyiben érdekeik így kívánják, minél hamarabb egyesülhessenek a már itt tartózkodókkal.

A projekt záró jelentése angol nyelven elérhető itt.

További írások

magyar-helsinki-bizottsag

Támogasd te is
a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységét adód -val!

Segíts, hogy őrködhessünk
a demokrácia felett,
és hogy Magyarország továbbra is jogállam maradhasson.

Segítsd ügyvédeink munkáját, hogy továbbra is ingyenes jogi segítséget nyújthassanak azoknak, akiknek a hatóságok megsértették emberi jogait.