#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Megverték a rendőrök a fogdán, ágyéksérülése miatt műteni kellett

Gubacsi kontra Magyarország

Gubacsi Gábort 2006-ban vették őrizetbe a rendőrök, mert egy szemtanú szerint részegen vezetve egy parkolóban nekiment egy másik autónak. Gubacsi tagadta, hogy ő vezetett volna, a vizsgálatok viszont egyértelműen kimutatták, hogy részeg volt és marihuánát is fogyasztott. Egy idő után a férfi el akart menekülni a rendőrök elől, miközben meglökte az egyik járőrt. Ezután bevitték a rendőrségre. A férfi elmondása szerint a rendőrautóban is megütötték, majd a fogdán a falhoz állították, összeverték és arra utasították, hogy álljon terpeszbe, majd egy rendőr ágyékon rúgta. Másnap megvizsgálta egy orvos, aki ügyfelünk arcán, halántékán, kezén, csípőjén és derekán talált véraláfutásokat és zúzódásokat. A férfit urológus is megvizsgálta, aki az ágyéksérülése miatt műtétet javasolt. Gubacsi állítása szerint ezután két hónapig nem tudott dolgozni. Az ügyben nyomozás indult, aminek során az ügyészség is elismerte, hogy a sérülések egy része a rendőrségen keletkezett, de mivel nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy pontosan melyik rendőr ütött és rúgott, ezért megszüntették a nyomozást. Gubacsi a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult.

A Bíróság szerint a magyar hatóságok megsértették Gubacsi kínzás tilalmához való jogát (3. Cikk). Mivel az ügyészség is elismerte, hogy a férfi a rendőrségen szerezte a sérüléseit, a Bíróság bizonyítottnak látta az embertelen, megalázó bánásmódot. Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem mutatott be más magyarázatot arra, hogyan keletkeztek a sértett sérülései, ha nem bántalmazás következtében. A Gubacsi kontra Magyarország ügyben a Bíróság 10 500 euró kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek.

Az ítélet angolul itt, míg magyarul itt érhető el.

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság