#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Pert nyert a kollégái mellett kiálló, ezért kirúgott Szert Boglárka

Első fokon megnyerte munkaügyi perét, és egykori munkaadójától 7 millió forintos kártérítés jár a Helsinki Bizottság által képviselt Szert Boglárkának. Őt azért bocsátottak el munkahelyéről, az Antall József Tudásközpontból, mert szóvá tette, hogy főnöke felelősségre vonta és megalázta kollégáit politikai véleményük miatt. A munkatársai mellett kiálló egykori irodavezetőt a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

Fotó: Reviczky Zsolt

 

Ma első fokon véget ért az egy éve tartó munkaügyi per, amelyet Szert Boglárka diszkrimináció miatt indított az Antall József Tudásközponttal szemben. A jogászt azért bocsátották el az államilag finanszírozott alapítványtól, mert a budapesti olimpia elleni kampány idején kifogásolta, hogy Antall Péter, az alapítvány vezetője az alkalmazottaknak megtiltotta, hogy nyilvánosan kifejezzék az olimpia szervezésével szembeni véleményüket.

A bíró az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az átszervezéssel indokolt elbocsátás megtorlás volt, amit az eljárásban sikerült is bizonyítani. A 12 havi elmaradt munkabér mellett ezért másfél millió forint sérelemdíjat is megítéltek ügyfelünknek.

Az ítélet fontos jelzés a nyilvánosságnak: ha valakit jogsértés ér, nem érdemes abba belenyugodni, mert tisztességes eljárásban bíróságon lehet elégtételt kapni.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság