#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Rendőri erőszak áldozatai kaptak kártérítést

Réti és Fizli kontra Magyarország

 

A Réti Gergelyt és Fizli Z. V.-t 2006-ban egy októberi hajnalon két rendőr állította meg, amikor motoroztak. A két kérelmező szerint a rendőrök megverték őket: először Rétit kezdték el ütni, majd megbilincselték és amikor a földön volt, egy rendőr annyi ideig fojtogatta, hogy elveszítette az eszméletét. Amikor Fizli a védelmére kelt, őt a földre lökte egy másik rendőr, a nő arcára térdelt és a fejét többször a betonhoz vágta. A rendőrök szerint Réti és Fizli nem működtek velük együtt, eleinte nem voltak hajlandóak magyarul sem beszélni és Fizli meg is akarta ütni az egyik rendőrt. A rendőrök ittas vezetés gyanúja miatt vitték be őket a kapitányságra, Réti szervezetében találtak egy kevés alkoholt, Fizliében nem. Réti és Fizli sérüléseiről orvosi látlelet készült. A kérelmezők feljelentést tettek a bántalmazás miatt, de mivel a hatóságok szerint a bizonyítékok nem voltak egyértelműek, az eljárást megszüntették. Időközben a két kérelmező ellen hivatalos személy elleni erőszak vádjával indult eljárás, amit szintén megszüntettek. Réti és Fizli a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult.

A Bíróság megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát (3. Cikk). A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a kérelmezők által elszenvedett sérülések elérik azt a szintet, ami kínzásnak minősül és a magyar hatóságok semmivel sem tudták alátámasztani, hogy miért volt szükséges ilyen súlyos sérüléseket okoznia a rendőröknek. A Bíróság az érvelését azzal zárta, hogy amennyiben el is fogadnánk, hogy az adott helyzetben szükséges volt az erőszak alkalmazása, annak mértéke mindenképpen túlzott volt. A Bíróság kiemelte azt is, hogy a magyar állam semmilyen fórumon nem vizsgálta ki rendesen az erőszak alkalmazásának körülményeit. A Réti és Fizli kontra Magyarország ügyben a Bíróság fejenként 5000 euró (összesen 10 000 euró) nemvagyoni kártérítést ítélt meg a kérelmezőknek.

Az ítélet angolul itt, magyarul itt érhető el.

Az ügyről korábban kiadott sajtóközleményünket itt olvashatja el.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság