#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Szász Barna

Fotó: Index videó
Fotó: Index videó

Szász Barna indexes újságírót 2012-ben a Milla tüntetésén verték meg szélsőségesek. A rendezvényről tudósított, mikor az ellentüntetők közül többen szidalmazták, lezsidózták és lökdösni kezdték. Erre a rendőrsorfal mögött állók is felfigyeltek, és kétszer is kérték a készenléti rendőröket, intézkedjenek. Ők azonban semmit sem tettek az újságíró védelmében.

Az egyik hőzöngő később ököllel arcon ütötte Szász Barnát, akinek eltörött az orra. Egyik kollégája felismerte a tettest, szólt a rendőröknek, de ők akkor sem tettek semmit. Az áldozat feljelentést tett és panaszt nyújtott be a rendőri intézkedés elmulasztása miatt. Támadóját közösség tagja elleni erőszak miatt jogerősen elítélték.

Az áldozat intézkedések elmulasztása miatti panaszát már a harmadik bírói tanács tárgyalta. A bíróság ma kimondta, a rendőrségnek tudomása kellett legyen az újságírót fenyegető veszélyről. Ezért a bíró arra kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy újra bírálja el Szász panaszát, amelyet korábban már elutasított. Az Index munkatársát ebben az eljárásban is Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje képviseli.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság