#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Szergej Kovaljov pere

 

    42 ÉVE EZEN A NAPON KEZDŐDÖTT AZ EGYIK LEGNAGYOBB XX. SZÁZADI JOGVÉDŐNEK, SZERGEJ KOVALJOVNAK A JOGTIPRÓ BŰNPERE. A Ő HŐSIESSÉGE BIZTOSAN NEM HÉTKÖZNAPI.

 

 

A szovjet rendszerellenzéket két gyökeresen új vonás jellemezte már a 1960-as évek óta. Ezek ma is irányadóak a civil jogvédők számára világszerte. Egyrészről a jogállami megoldások követelése, amibe az is beletartozott, hogy a „szovjet disszidensek” nem csak kívánatosnak, de természetesnek is tekintették a szabadságjogok intézményes garanciáit még egy olyan rendszerben is, amely egyenesen államcélnak tekintette az önkényes hatalomgyakorlást. Másrészről fontos újítás volt az is, hogy demonstratívan, a nevüket vállalva álltak ki az ügyük mellet. Tehát nem névtelenül vagy konspirálva küzdöttek a jogokért, hanem nyíltan, minden következményével együtt felvállalták a harcot. Hihetetlenül bátor emberek voltak. Börtönt, kényszermunkát és szeműzetést is vállaltak elveikért és a „jogszerű tiltakozás jogáért”.

 

Közéjük tartozott Szergej Adamovics Kovaljov (1930) biológus is. Ő akkor már nemzetközileg is ismert ellenzéki jogvédőnek számított, amikor 1974. december 27-én idézésre bement a KGB-központba, ahol rögtön letartóztatták és a hírhedett Lefortovo börtönbe vitték, majd Vilniusba szállították. Noha ott lett volna a helye, ezért nem találhatjuk a Moszkvai Helsinki Csoport alapítói között, lévén az néhány hónappal később jött létre.

„Szovjetellenes propagandával és agitációval” vádolták Kovaljovot. Nem volt hajlandó segíteni a nyomozást, mert úgy állt a kérdéshez, hogy szólásszabadság és a szervezkedési jog olyan alapjog, amelyet a szovjet alkotmány is garantál. A kihallgatásai során a KGB-s tiszt elsősorban veszélyes politikai tevékenységnek akarta beállítani Kovaljovék tényfeltáró munkáját, amire hősünk riposztja az volt: jogvédő tevékenységét a hatalom éppenséggel az üldöztetés révén avatja politikai tevékenységgé.

Kovaljov vilniusi pere 1975. december 9-én kezdődött, éppen azon a napon, amikor barátjának, Andrej Szaharovnak átadták volna a Nobel-díjat, már ha a szovjet pártállam engedélyezte volna a kiutazását. Nem engedélyezte. Ahogyan azt sem engedték meg neki, hogy legalább közönségként részt vehessen Kovaljov perén. Hősünknek nem lehetett védője, nem juthatott jogszabályokhoz és a tárgyalás előtt egy lukban tartották, aminek a szellőzése csak egy kulcslyuk volt. Ahogy maga a büntetőeljárás, úgy Kovaljov ítélete és az ítélet végrehajtása is jogtipró volt. Az öt év láger, az egy év börtön, amelyet „rossz magaviselete” miatt kapott, a három év kolimai száműzetés és az egy év vizsgálati fogság összesen 10 évet vett el életéből. De megtörni nem tudták. Kovaljov visszatérése után sem „húzta meg magát”. A pártállam összeomlása után, bekerült a parlamentbe, sőt az emberi jogi bizottság elnöke lett. Egy ideig afféle ombudsmannak számított, mígnem a Jelcin-féle vezetéssel is ujjat húzott, megbízatását elvették tőle, miután feltárta az orosz erők csecsenföldi tömeges jogsértéseit.

Kedves barátunk ma is a Moszkvai Helsinki Bizottság oszlopos tagja. Példakép minden jogvédőnek. 

    Fotó: PhotoXPress

 


Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság