#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Ügyvédképzések a védőhöz való hozzáférés érvényesüléséről

A védőhöz való hozzáférésről és a költségmentességről tartottunk egynapos, interaktív képzéseket ügyvédek számára. A képzéseken különös figyelmet fordítottunk a terhelt tájékoztatása, a védőkirendelés, a személyes költségmentesség, a védő eljárási cselekményekről való tájékoztatása és a konzultáció körülményeinek témáira.

 

A három képzésre különböző helyszíneken került sor: Budapesten 2018. január 26-án, Miskolcon február 2-án és Szegeden február 27-én. A képzéseket „A büntetőeljárási jogok erősítése: az ügyvédhez és a költségmentességhez való jog hatékony implementációja a Stockholmi Program szerint” című nemzetközi projekt keretében tartottuk.

Az országos és megyei ügyvédi kamarák közreműködésével, valamint közvetlenül terjesztett felhívásunk nyomán egy összesen 47 fős résztvevői kör formálódott, így az egyes képzéseken a kis létszám lehetővé tette a kötetlen beszélgetéseket, a résztvevők megoszthatták egymással a saját mindennapi munkájukban szerzett tapasztalataikat, és lehetőség nyílt minden felmerülő kérdés megvitatására.

A képzések két célt szolgáltak: (1) információk átadását a védőhöz és költségmentességhez való jogra vonatkozó nemzetközi kötelezettségekről és (2) a szakmai eszmecsere előmozdítását a hazai szabályozásban és gyakorlatban azonosított, releváns problémákról. Az első cél érdekében előadásokat tartottunk, különös hangsúlyt helyezve az Európai Unió joganyagára és az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatára. A második célt a projekt keretében elkészült, hazai kutatási eredményeket magába foglaló országjelentés megvitatása nyomán zajló, moderált, kötetlen beszélgetések szolgálták.

Az Európai Parlament és a Tanács ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról szóló 2013/48/EU irányelvéről, az állami jogi segítséghez és költségmentességhez való jogról szóló 2016/1919/EU irányelvéről, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tisztességes eljárásról szóló 6. cikkére vonatkozó strasbourgi joggyakorlatról dr. Kirs Eszter, a Magyar Helsinki Bizottság jogi előadója tartott előadásokat. Az országjelentés nyomán zajló, a hazai gyakorlatról szóló beszélgetéseket dr. Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság megbízott ügyvédje vezette különös hangsúlyt helyezve a következő témákra: (1) a terhelt védőhöz való jogról és költségmentességről való közérthető tájékoztatása; (2) kapcsolatfelvétel a terhelttel, meghatalmazás felvétele; (3) a védőkirendelés rendszere és a védői munkára vonatkozó minőségbiztosítás; (4) a személyes költségmentességgel kapcsolatos hatósági munka; (5) a védő értesítése az eljárási cselekményekről és jelenléte azokon; (6) a konzultáció lehetősége és körülményei, kapcsolattartás fogvatartott terhelttel. A képzéseket egy hipotetikus eset feldolgozásával zártuk. A résztvevők által tett észrevételeket anonim módon rögzítettük, és a tanulságokat tartalmazó dokumentumot mellékletként csatoltuk az országjelentéshez, melyet hamarosan publikálunk.

A képzések résztvevői rendelkezésére bocsátott, a nemzetközi követelményeket részletesen összefoglaló kézikönyv itt érhető el.

 

 

A képzések „A büntetőeljárási jogok erősítése: az ügyvédhez és a költségmentességhez való jog hatékony implementációja a Stockholmi Program szerint” című projekt keretein belül valósultak meg az Európai Unió támogatásával.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság